Facebook

Elismerések az Európai Mobilitási Hét kiemelkedő szervezőinek

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár köszöntötte az Európai Mobilitási Hét minden korábbinál sikeresebb 2011-es hazai eseménysorozatának legkiválóbb közreműködőit 2011. december 14-én, Budapesten. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a program magyarországi koordinátoraként 17 önkormányzat és 5 helyi szervező munkáját ismerte el oklevelekkel és tárgyjutalmakkal.

Völner Pál a rendezvénysorozat záró konferenciáján kifejtette: a szaktárca az Európai Mobilitási Hét előkészítésének azzal az ambícióval látott neki, hogy az idei, tízedik kampányt minden eddiginél sikeresebbé teszi. A minisztérium arra törekedett, hogy minél több önkormányzat szervezzen programokat a „Közlekedj ÖKOsan!” jelmondat szellemében. A helyhatóságokkal együttműködve sikerült felülmúlni az elmúlt év rekordját: a tavalyi 96 önkormányzat után 2011-ben 105 település csatlakozott a kezdeményezéshez – hangsúlyozta az államtitkár.

A sokáig dobogós Magyarország Ausztria, Spanyolország és a jól hajrázó Lengyelország után a negyedik legjobb teljesítményt nyújtotta, a résztvevő önkormányzatok számában megelőzve mások mellett Franciaországot, Svédországot és Olaszországot is. A rendezvénysorozat nemzetközi honlapján 43 országból több mint 2200 település csatlakozott a kezdeményezéshez, köztük argentin, brazil és japán városok is.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezúttal is szakmai kommunikációval, promóciós anyagokkal támogatta az önkormányzatok munkáját. A tárca saját programokkal is népszerűsítette a kezdeményezést, egyebek mellett a Liszt Ferenc Nemzetközi Kerékpártúrával, a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióval vagy a hagyományos rajz-, fotó- és kreatív pályázattal.

2011-ben az Új Széchenyi Terv támogatásával valósultak meg a fővárosi Autómentes Hétvége eseményei. Az azonos időben megrendezett Nemzeti Vágta és a Lánchídra szervezett Tudományok Hídja gazdag programkínálata összesen mintegy 450 ezer látogatót vonzott. A rendezvény ideje alatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium standjánál kétezren töltöttek ki KRESZ vagy környezetvédelmi tesztet, a Vöröskereszt sátrában pedig több mint 180-an adtak vért. Miután két napig nem jártak az autók Budapest e részén, a főváros levegőjének légszennyezettségében több időpontban 30-40-50 százalékos csökkenést mutattak ki.

Völner Pál Böhönye, Budakalász, Eger, Fehérgyarmat, Hajdúsámson, Hévíz, Jászberény, Komárom, Makó, Mohács, Mórahalom és Tapolca képviselőinek adott át kiemelkedő szervező önkormányzat oklevelet. A legjobb szervező önkormányzat elismeréssel Budapest Főváros, Dévaványa, Győr, Szarvas és Veszprém helyhatóságait díjazták. Legszorgosabb helyi szervezőként az oklevél mellett kerékpárt vehetett át Havran-Tóth Bernadett (Komárom), Király Gábor (Kiskunhalas), Kovács László (Budapest Főváros), Sándorné Vincze Viktória (Szentendre) és Szabóné Széles Erzsébet (Vásárosnamény).