Facebook

Konferencia Mobilitási Hét 2017 előkészítéséhez

MEGHÍVÓ

 

Közös út, közös jövő

Európai Mobilitási Hét Nyitókonferencia

 

Idén szeptemberben 16. és 22. között tizenhatodik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet. A környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítő hazai eseménysorozat fővédnöke Dr. Seszták Miklós fejlesztési miniszter, koordinátora a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon: 2016-ban már több mint 200 település vett részt a programokban, amivel hazánk a harmadik helyet szerezte meg az Uniós országok versenyében.

 

Az Európai Mobilitási Hét kampány a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt projektjei közé tartozik.  Az idei év mottója: „KÖZÖS ÚT, KÖZÖS JÖVŐ”. Témája: tiszta, közösségi és intelligens mobilitás.

 

Az őszi programsorozatot egy konferencia előzi meg, amelynek részeként a szakmai előadások mellett a résztvevő települések önkormányzati képviselői tájékoztatást kapnak az éves kampány meghatározó kérdéseiről.

 

Tisztelettel meghívjuk a Közös út, közös jövő elnevezésű konferenciánkra,

 

melynek helyszíne: Danubius Hotel Gellért, 1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.

időpontja: 2017. június 1.

 

Az eseményen való részvétel ingyenes, a férőhelyek száma korlátozott, 100 fő. A részvétel feltétele a regisztráció, amit az alábbi REGISZTÁLOK gombra kattintva tehet meg 2017. május 26-ig.

REGISZTRÁLOK

PROGRAMTERV

 

9:30 - 10:00 Regisztráció

 

10:00-10:30 Köszöntő

Dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

Révész Máriusz kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos

 

10:30-10:50  Innovatív mobilitásmenedzsment

Dr. Dabóczi Kálmán vezérigazgató, BKK Zrt.

 

10:50-11:10 E-mobilitás szolgáltatások a városi infrastruktúrában

Vándor Balázs kereskedelmi igazgató, MVM Zrt.

 

11:10-11:30 Kávészünet

 

11:30-11:50  Új utakon – paradigmaváltás a turizmusban

Guller Zoltán vezérigazgató, Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

 

11:50-12:10 (Előadás címe egyeztetés alatt)

Heal Edina irodavezető, Google Magyarország

 

12:10-12:30 Életre tervezve – Mobilitási megoldások a jövő városaiban

Bárány Attila értékesítési üzletágvezető, Robert Bosch Kft.

 

12:30-12:50 GreenGo – e-Carsharing Budapesten

Michaletzky Bálint ügyvezető, GreenGo Kft.

 

12:50-13:10 (Előadás címe egyeztetés alatt)

Dr. Wégner Krisztina irodavezető, MÁV Zrt., Környezetvédelmi Iroda

 

13:10-14:00 Ebédszünet

 

14:00-14:20 A Közlekedési Kultúra Napja mint értékteremtő erő, a Közlekedési Kultúra Világnapja mint perspektivikus jövő

Dr. Bíró József elnök, Közlekedéstudományi Egyesület,Közlekedésbiztonsági tagozat

 

14:20-14:40 E-mobilitás a budapesti repülőtéren

Szarvas Gábor igazgató, Budapest Airport Zrt. Közösségi kapcsolatok, környezetvédelem és működésbiztonság Igazgatóság

 

14:40-15:00 Az intelligens közlekedési rendszer alapeleme az intelligens közlekedő - avagy biztonságtudatosság a hazai közlekedők körében

Berta Tamás  kutatóközpont-vezető, Közlekedéstudományi Intézet, Közlekedésbiztonsági Kutatóközpont

 

15:00-15:20 Zalaegerszegi járműipari tesztpálya: a jövő járműveinek kísérleti helyszíne

Hamar Zoltán műszaki vezető, Autóipari Próbapálya Zala Kft.

 

15:20-15:40 Kávészünet

 

15:40-16:10 Workshop az Európai Mobilitási Hét programjait szervező koordinátorok részére