Facebook

„A MI UTCÁNK, A MI JÖVŐNK!” RAJZ-, FOTÓ- CSOPORTOS ÉS CSALÁDI KREATÍV PÁLYÁZAT EREDMÉNYE

A fenntartható közlekedést népszerűsítő Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó „A mi utcánk, a mi jövőnk!” elnevezésű rajz-, fotó- és családi kreatív pályázat eredményhirdetésére, valamint a fő és különdíjak ünnepélyes átadására 2014. szeptember 19-én, Budapesten, a Fővárosi Állat- és Növénykertben került sor.

Tasó László úr, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a díjátadón úgy fogalmazott: ha a gyaloglás, kerékpározás és közösségi közlekedés mellett szeretnénk érvelni, a legfiatalabbak körében nyitott fülekre találhatunk. A közlekedésért, a környezetvédelemért és az oktatásért felelős szakminisztériumok együttműködésében 2001 óta megrendezett rajzpályázat adatai látványosan igazolják ezt a várakozást. Az államtitkár hozzátette: köszönet illeti a diákok felkészítő tanárait is, akik ebben a rendkívül fogékony korban gondot fordítanak a környezettudatos szemléletformálásra. Tasó László beszámolt arról is, hogy az idei évben több mint 2100 pályamunka érkezett az ország minden részéből, sőt a határokon túlról, a Felvidékről, Erdélyből és a Vajdaságból is.

 

A MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, Ungvári Csaba az rajzpályázatról szólva elmondta: a nemzeti vasútvállalat az idén is örömmel csatlakozott a felhíváshoz, hiszen a MÁV környezetbarát közösségi közlekedési szolgáltatást kínál az egész országot behálózó vonalain. Kitért arra is: az immár több mint 160 éves múltra visszatekintő vasút ma újra reneszánszát éli. A MÁV-csoport folyamatos fejlesztéseinek és megújult szolgáltatásainak köszönhetően a társaság utasainak száma folyamatosan növekszik.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium országos koordinációjában megvalósuló Európai Mobilitási Hét arra hívja fel a figyelmet, hogy a környezettudatos közlekedéssel kapcsolatos egyéni döntések hogyan befolyásolhatják pozitívan a nagyobb közösségek életminőségét. „A mi utcánk, a mi jövőnk!” mottó ennek tükrében egy olyan ideális világ elképzelésére buzdította a pályázókat, amelyben az autók uralta utcaképet egy alternatív, közösségbarát környezet váltja fel. A pályázatra rajz, fotó és közös családi alkotás kategóriákban nevezhettek a különböző korosztályok képviselői, óvodás kortól egészen a felnőttkorig.

(Fotó: Sennowitz Gergely)

A legjobb pályamunkák alkotóit kerékpárral jutalmazták, de gazdára találtak MP4-lejátszók, e-könyvolvasók, rollerek, könyvutalványok és még számos értékes nyeremény. Az idei pályázat a MÁV-START Zrt., a VOLÁNBUSZ Zrt., a Hungaroring Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Fővárosi Önkormányzat, illetve a Fővárosi Állat- és Növénykert támogatásával valósult meg.


Fődíjasok listája           fődíjas alkotások az EMH Facebook galériában

Különdíjasok listája      különdíjas alkotások az EMH Facebook galériában

Emléklaposok listája